Megtermékenyülés kizárólag a ciklus azon részében jöhet létre, mikor a petesejt kiszabadult a tüszőből és a méh felé vándorol. Kiszabadulás után a petesejt viszonylag gyorsan elveszíti a megtermékenyülési képességét és elpusztul.

A vemhesség:

Időtartama: a megtermékenyítéstől egészen a magzat megszületéséig tart. 

A kiszabadult petesejt a méh felé vándorol és általában a petevezetékben találkozik össze az ondósejtekkel. A spermium feji részével behatol a petesejtbe. A megtermékenyített petesejtet nevezzük csírának. Megtermékenyülés után keletkezik a pete köré egy burok (peteburok), mely a beágyazódásig védi a petesejtet.

A beágyazódás és a magzat fejlődése:

A megtermékenyülés után a csíra osztódásnak indul és tovább vándorol a méh ürege felé. Ez az oszódássorozat a barázdálódás, és a kialakult új sejtet zigótának nevezzük. A barázdálódás érdekessége, hogy bár egy sejtből rövid idő alatt nagyszámú utódsejt keletkezik, de ezek a sejtek egyre kisebbek lesznek, így a zigóta mérete nem nő, ekkor egy sok kis golyócskából álló golyót kapunk, melyet szedercsíra állapotnak nevezünk, mivel a képződmény szederhez hasonlít leginkább. Magasabb rendű szervezetekben a barázdálódás nem teljesen egyenletes, tehát nem minden sejt osztódik ketté, így kisebb-nagyobb sejtek is fellelhetőek ebben az állapotban. A barázdálódás mikéntje elsősorban attól függ, hogy a petesejtben mennyi tápláló szik és az hol helyezkedik el, ahol ugyanis sok található belőle, ott kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem osztódnak a sejtek. Az emlősállatok petéit kevés szik jellemzi, tehát kb. egyenlő nagyságú sejtekre osztódik. A szedercsíra közepén a sejtek között hézagok keletkeznek, melyek egy nagyobb üreggé egyesülnek és a sejtosztódás a felszínen folyik. Ennek az lesz a következménye, hogy a gyorsan osztódó sejtek egyre nagyobb rétegben zárják körül ezt az üreget, ezzel kialakul a hólyagcsíra állapot. A felszíni sejtek a magzatburok képződésében vesznek részt, míg az alatta lévőkből az embrió alakul ki. A méhüregben a hólyagcsíra elveszíti sejthártyáját és peteburkát, és ezáltal lehetővé válik, hogy a méh falához tapadjon. A hólyagcsíra állapotban lévő magzatok alakja fajonként változó. A méh üregében aztán megtapad a sejtcsoportosulás és az új élet fejlődésnek, növekedésnek indul, ez általában az petekiszabadulást követő 6-14. napon történik meg. A csíra egyes sejtjei a többitől eltérő tulajdonságokat vesznek föl: differenciálódnak és bizonyos sejtek elpusztulnak, melyekre már nincs szükség. A barázdálódás után a képződményben ki- és betüremkedések keletkeznek, illetve a sejtek a helyüket is megváltoztatják: így alakulnak ki a csíralemezek, melyekből később a szervek és az azokat fedő hám alakul ki, ez három sejtréteget jelent, a magzat ezen állapotát bélcsírának nevezzük (zsákszerű képződmény).

3 csíralemez különíthető el:

Külső csíralemezből alakul ki: elsősorban külső, többségében hám jellegű elemek kialakulása

• Magzatburok
• Bőr hámja és azok függelékei (szőr, karom, pata stb...) illetve a bőr különféle mirigyeinek hámja
• Külső testnyílások hámja (pl. orrüreg, végbél, a szájüreg elülső részét borító hám)
• Fogzománc
• Nyálkahártya mirigyek hámjai
• Hipofízis elülső lebenye
• Mellékvese velőállomány
• Idegrendszer egyes elemei: idegsejtek, -rostok, SCHWANN-sejtek, gliasejtek
• Szaruhártya, kötőhártya és a szem más részei, pl. a lencse egy része, könnymirigy-hám
• Érzékszerveket borító hám

Középső csíralemez: belső szerveket borító hám egy része alakul ki belőle

• Ősivarsejtek
• Máj hámja
• Mirigyhámok: hasnyálmirigy, pajzsmirigy
• A nyelv ízlelőbimbói
• Hüvely egy részének hámja
• Légzőfelületet borító hám

Belső csíralemez: hám és embrionális kötőszöveti származékok. Itt az egyes részek kialakulásánál két csoport különíthető el: mesodermális és mesenchymalis szervek (alapszövet, melyből kötőszöveti elemek alakulnak ki: izmok, vér, erek, csontvelő)

Mesodermális szervek:

• Gerinchúr: a későbbiek folyamán ebből alakul ki a gerincvelő.
• Vese hámelemek
• Húgycső hámja
• Nemi szervek hámjának egy része: hüvely, méh, petevezeték
• Törzsi harántcsíkos izmok
• Mell-,  hashártya és a szívburok hámja

Mesenchmalis szervek: pl. kötőszöveti, izom elemek

• Szív, erek, vér sejtjei
• Nyirokcsomók, nyirokerek és nyiroksejtek
• Lép
• Porc, csont, csontvelő
• Harántcsíkos és sima izomzat nagy része
• Ízületi tokok

A csíra korai fejlődése, illetve a magzati függelékek kialakulása:

A pete sziken elhelyezkedő csírapajzs lényegében az embrió, az állat minden szerve ebből alakul ki, az ezen kívüli sziktartalmú részekből a magzatburok és sziktömlő alakulnak ki. Az embrió ekkor még lényegében három csírapajzsból áll, ezek növekedésük közben körbefogják a sziket, és így kialakul az ún. sziktömlő és a sziktömlő nyél, az embrió pedig lefűződik. Rövid idő múlva a nagyobb testtájak elkülönülnek: kezd kialakulni a feji, törzsi és farki vég, mindeközben az embrió és a sziktömlő egyre inkább messze kerülnek egymástól, csupán egy vékony "szál" a sziktömlőnyél köti össze őket.

Magzatburok (amnion), magzatvíz, magzatmáz: Egy vékony, öt rétegű burok, melyben magzatvíz található, a  magzatot veszi körül. Eleinte tiszta és átlátszó folyadék, a későbbiek folyamán zavarossá válik a belekerült magzatmáz és a magzat levált bőrképletei miatt, színe ekkor már halványsárga. Időről-időre cserélődik a folyadék. A magzatvíz szerepe elsősorban a magzat védelme, egyenletes nyomás biztosítása és nem engedi összenőni a magzatburokkal, kismértékben pedig táplálékul is szolgál a benne oldott állapotban lévő tápanyagoknak (pl. zsírok, szénhidrátok, cukrok) köszönhetően. A szülés előtt egy része elfolyik, csúszóssá téve a szülőcsatornát. A magzatmáz a magzatvízbe kerülő bőrképletek (magzati szőrök, hámsejtek) és a faggyúmirigyek váladékából álló, sűrű, kenőcsszerű massza, mely tápanyagokban, vitaminokban  és ásványi anyagokban rendkívül gazdag. Ez vonja be a magzatot, méhen belüli élete során és rövid ideig a születés után is tápanyagokat és védelmet biztosít számára.

Külső magzatburok (chorion): A magzatburok sejtjrétege még az embrionális fejlődés kezdete felé megnövekszik és ezáltal a magzatburok bolyhossá válik. A magzatburok lényegében egy savós hártya, mely a későbbiek folyamán az embrionális bélzsákkal összekapcsolódik. A méh átalakult nyálkahártyájával szorosabb-lazább kapcsolatot létesítenek és a magzat anyagcseréjének lebonyolításában van nagy szerepük.

Embrionális bélzsák (allantois): A magzati vizelet gyűjtésére szolgáló szerv, a farki bél kitüremkedése a hasi felszínen. Ez a sűrű erezetű zsák fokozatosan nő, összekapcsolódik a magzatburokkal és ezzel kialakul az ún. allantochorion. A bélzsákba köldökerek lépnek be, melyek továbbsarjadzva a külső magzatburokba lépnek át és azt is behálózva létrehozzák a placentáris vérkeringést. A sziktömlő és szikvérkeringés mindinkább háttérbe szorul, a sziktömlő helyét a méhlepény (placenta), míg a szikvérkeringés helyét a placentáris vérkeringés veszi át.

Köldökzsinór: Állatfajonként változó hosszúságú és változatos alkotókból összeálló köteg. Kialakulásának kezdete a korai magzati időkre tehető vissza, amikor az embrió lefűződése megindul a sziktömlőről kialakul köztük egy vékony összekötő szál, a sziktömlőnyél. Ez szolgál alapjául a később kifejlődő köldökzsinórnak. Kialakításában a belső magzatburok is részt vesz, mert egy burokkal bonja be a a köldökzsinórt. Legbelül kocsonyás kötőszövet található bennük a köldökartériákkal és 1-2 köldökvénával. A köldökartériák az elhasználódott vért szállítják a placenta felé, majd itt felfrissülve a köldökvénák szállítják vissza. A magzat és az anya vörösvérsejtjei között jelentős különbségek vannak: míg az anyánál a vörösvértestek már elveszítették magjukat, a magzatnál még sejtmaggal rendelkező vörösvértestek vannak, az anyaállat és magzata vére nem keveredik egymással. Itt található még az ún. húgyinda, mely a magzat vizeletét szállítja az embrionális bélzsákba.

Méhlepény: A többé-kevésbé összenőtt méhnyálkahártya és külső magzatburok együttesen a méhlepényt alkotják, a magzatburok bolyhai, mintegy a méhyálkahártya mélyedéseibe nyomulnak. A kialakult bolyhok alakja, mérete fajra jellemző. Feladatuk a magzat tápanyagainak biztosítása, épp ezért felületükön keresztül rendkívül intenzív anyagcsere folyik. Ez úgy valósul meg, hogy az anya vére a méhlepény segítségével tápanyagokat szállít a magzat felé. Ez az áramlás lassú és kiegyenlített, mivel idő kell ahhoz, hogy a külső magzatburok felszívja a szükséges tápanyagokat, illetve, hogy a salakanyagoknak is legyen idejük kiválasztódni. Az áramlás szabályozásában a méhizomzat is részt vesz: apró, ritmikus összehúzódások sorozatával, illetve a magzati szívverés is szabályozó hatással bír.A magzati élet során a bél, vese, tüdő szerepét is betölti.
Hormontermelés: A placenta működése alatt, mintegy hormontermelő szervvé lép elő. Termel többek között progeszteront, inzulint, pajzsmirigyhormont stb.

Főbb életjelenségek kialakulása:

Vérkeringés: A magzatnak eleinte még meglehetősen primitív a vérkeringése, ez az ún. szikvérkeringés. Először vérszigetek képződnek a sziktömlőben, később a vérszigetek külső sejtsorából kialakulnak az első erek, melyek a sziktömlőnyélen lépnek ki, illetve be az embrióból. Így valósul meg a fejlődő szervezet tápanyagokkal való ellátása. A későbbiek folyamán ezek az erek egymással is kapcsolatba lépnek, így kialakul a kezdetleges vérkeringés, melyben már fellelhető a szív rendkívül kezdetleges formája is, az ún. szívcső. A sziktömlő kötőszövetében kialakuló artériák, mintegy eres mezőként veszik körbe a magzatot. A magzatburok kialakulásával a szikmennyiség csökken, és a szikvérkeringés helyét is egyre inkább átveszi a magzati vérkeringés.

Gázcsere: A gázcsere a külső magzatburok bolyhain keresztül diffúzióval történik, nyomáskülönbségen alapul és folyamatos. Így jut a magzat oxigénhez és így tudja leadni a felesleges szén-dioxidot.

Táplálékfelvétel: A tápanyagcsere is diffúzió révén valósul meg, csak kisebb molekulatömegű anyagok számára átjárható. A táplálék nagy része már készen jut a magzatba, ugyanis a placenta csupán kismértékben képes átalakítani a tápanyagokat. Képes azonban hosszabb távon raktározni anyagokat: pl. vitaminokat. Az anyai szervezet a magzathoz szénhidrátokat, zsírsavakat, vizet, ásványi anyagokat, aminosavakat, fehérjéket, vitaminokat ad át.

A magzat táplálkozása lehet:

Autotróf: a fejlődő magzat a pete saját anyagából, a szikből táplálkozik, ez a stádium a beágyazódásig tart.
Histotróf: Az embrió a méhtejből (pépes massza, mely összetételben a föcstejhez áll leginkább közel, és az anya szöveteiből, illetve mirigyei váladékából áll) táplálkozik
Haemotróf: Akkor jön létre, mikor kialakult a méhlepény és lehetőség van a magzati és az anyai vérkeringés kapcsolatára.

Fontos megjegyezni azt, hogy ezek a táplálkozási módok inkább csak dominálnak egy-egy fejlődési szakaszban, de sohasem önállóan léteznek.

Az emlősembrió kifejlődése, alakváltozásai:

Legelőször a feji vég különül el, mintegy fejgumó formájában. Ezzel egy időben megjelenik a központi idegrendszer primitív kezdeménye: a feji részben agyvelőhólyagok keletkeznek. Mindezek után a hátrész indul intenzívebb fejlődésnek aminek az lesz a következménye, hogy az embrió, mintegy meggörbült formát ölt, a feji és a farki vég egymáshoz közelít. Ott ahol a sziktömlőről az embrió lefűződik kialakul az ún. bélvályú, ami kis idő múlva csővé nő össze és kapcsolata a sziktömlővel a szikbéljáraton keresztül valósul meg. Rövidesen a feji rész is fejlődésnek indul: megjelenik a szem-, fül-, orr- és szájkezdemény. A szív is fejlődésnek indul, majd a fejlődés későbbi szakaszában lejjebb kerül a mellkas irányába, miközben a magzat nyaka kialakul illetve kissé megnyúlik. Ezután a mellkas és has térfogata megnő, mert a belső szervek is fejlődésnek indulnak, kialakul a végbélnyílás is. Az embrió farki végén megjelenik az ún. farokbimbó, melyből a későbbiek folyamán a farok alakul ki. Kialakulnak a végtagkezdemények is, melyek leginkább a halak úszóihoz hasonlatosak, az embriót pedig finom szőrzet, ún magzati szőr borítja. A szervezet további fejlődése elsősorban a hormonok tevékenységéhez köthető. Ez nagyon szigorúan szabályozott rendszer, ugyanis a hormonok hiánya vagy túltengése a fejlődésben zavarokat okozhat, illetve rendellenes irányba tolhatja el azt. Egy ideig pl. a szív működése is hormonális hatásoknak tudható be, ugyanis már akkor működni kezd, mikor az ingerületvezetésre szolgáló idegelemek még nem alakultak ki.

Az immunrendszer fejlődése:

Az embriónak kezdetben nincs saját immunrendszere, így nem ismer fel antigénként idegen anyagokat és nem is ad reakciót azokra. Ha egy antigénként felismert idegen fehérje a fejlődő szervezetbe kerül, akkor az embrió azt a sajátjának tekinti és később, a felnőtt élete során sem ad rá reakciót, ez a jelenség az immuntolerancia.

Az anyából bizonyos ellenanyagok képesek átjutni a magzatba, így a magzat bizonyos immunitással jön a világra. Ezeket az anyagokat gamma-globulinoknak nevezzük. Vannak olyan fajok, amelyek teljes immunitásukat még megszületésük előtt (pl. nyúl, tengerimalac) nyerik el, míg vannak akik az azt követő rövid időn belül (pl. macska, kutya). Akik születés után kapják, azok az ún. föcstejjel "szívják ezt magukba", ez a születés utáni 36. óráig lehetséges. Általában az anyatejjel felvett ellenanyagok legkésőbb választás koráig kiürülnek, ezután az állat aktív (vakcinázás) vagy passzív (szérum) immunizálás útján védhető meg a fertőző betegségektől.

A vemhesség alatti legjellemzőbb hormonális tényezők:

Ezek nem feltétlenül csak a magzat fejlődésére vannak kihatással, hanem az anyai szervezetre is, pl. oly módon, hogy az első vemhesség végére érik el az anya nemi szervei végleges fejlettségüket.

Gonadotrop hormon: A sárgatest fennmaradását segíti, a vemhesség legkorábbi diagnosztizálása ennek a hormonnak a kimutatásán alapul. A vemhesség folyamán mindvégig termelődik, maximumát a 2-3. hónap tájékán éri el.

FSH (tüszőserkentő hormon): A nemi szervek növekedését segíti, és a méhizomzatot alkalmassá teszi arra, hogy az oxitocin hormonra reagáljon. Mennyisége folyamatosan növekszik a terhesség alatt.

Progesteron: Érzéketlenné teszi az oxitocinnal szemben a méhizomzatot, így a terhesség fennmaradását segíti elő.

Necrohormonok: Az embrióban bizonyos sejtek pusztulásával keletkeznek és más sejtek pusztulását okozzák, így létrehozva pl. egyes testüregeket pl. orrmelléküreg. A fejlődés ritmusosságát és a sejtdifferenciálódást segítik elő tevékenységükkel.

Születés:

A szülés megindulását kiváltó okok:

• A magzat már nem képes elegendő táplálékot fölvenni és a méhlepény mérete csökkeni kezd, mintegy sorvadásnak indul.
• A méhizomzat érzékenyebbé válik az oxitocin iránt
• A szülés megindulását kiválthatják idegi tényezők is, pl. az ijedtség.

Az első izomösszehúzódások két hormon arányának megváltozása miatt jön létre: a progeszteron szint lecsökken, míg az oestroné emelkedik. A progeszteron szintjének csökkenése annak tudható be, hogy a sárgetest sorvadásnak indul.

Előkészítő időszak: A szülőút vérbővé és rugalmasabbá válik. Ritka méhösszehúzódások jelentkeznek, melyet onnan lehet észrevenni, hogy az állat nyugtalankodik, ezért ezeket "jósló fájdalmaknak" nevezzük.

Megnyílás időszaka: A méhösszehúzódások gyakoribbá válnak, és az állat viselkedése és lényegesen nyugtalanabb lesz. A méhben megnövekszik a belső nyomás és ez a tartalmát a méhnyak felé tolja. A nyomás miatt megnyílik a méhnyakcsatorna, az allantochorion tömlője – mely a magzati vizeletet tartalmazza -  a nyakcsatornát és a hüvelyt tágítja. A további összehúzódások hatására ez a burok felreped, majd később a magzatburok tömlője is mereped. A magzat mozgásával a szülőútba igazodik.

Kitolási szakasz: A magzat fejével nyomást gyakorol a méhnyak idegdúcaira és ez még inkább erősíti a méhösszehúzódásokat, ezek a tolófájások. Ezalatt a magzat teste áthalad a szülőúton és a prérarésen át a külvilágra kerül, ahol a köldökzsinór elszakad, vagy az anya maga rágja el és ezzel a magzati vérkeringés helyét a születés utáni (postnatalis) vérkeringés veszi át. Ezzel együtt megindul a magzat légzése is, amelyet a magzat vérének növekvő CO2 tartalma és csökkenő O2 tartalma vált ki, oly módon, hogy a légzés központját – mely a nyúltvelőben található – ingerli a gázcsere megváltozása és ez kiváltja az első belégzést.

Magzatok száma kutyánál átlagosan 3-9.

Utószakasz: A magzatburkok leválnak és a hüvelyen át eltávoznak az anyából, ezek után megindul regenerációja, mellyel visszaáll a szülés előtti állapotra.

A szülés lehet....

eredményét tekintve lehet életképes illetve életképtelen magzat világra hozása.

A magzat érkezési idejét tekintve lehet:

• Időben született
• Korán született
• Későn született

Az állatokat csoportosíthatjuk aszerint is, hogy az "utód" milyen fejlettségi állapotban hagyja el az anyai szervezetet. Ez alapján három csoport különíthető el:

Ovipara állatok: Megtermékenyítetlen petesejtként hagyja el az anyát, megtermékenyítése is az anyai szervezeten kívül történik, és az utódok is a környezetben érik el teljes fejlettségüket. Ide tartozik a legtöbb halfaj és a kétéltűek.

Ovovivipara állatok: A petesejt megtermékenyítése az anyai szervezeten belül (nemicsatornában) történik, a fejlődésben lévő (általában a szívműködés beindulta után) csírát vagy embriót juttatják a külvilágba és fejlődésük itt teljesedik ki. Ide tartozik pl. a legtöbb madárfaj.

Vivipara állatok: Szintén belső megtermékenyítésűek, a méhben fejlődnek ki,  és az anyaállat a hüvelyen keresztül juttatja külvilágra a magzatot. Általában teljesen kifejlett utódokat hoz világra. Megkülönböztetünk e csoporton belül koránérő (pl. tengerimalac) és későnérő (pl. macska) fajokat. A későnérők hosszabb szoptatási időszak alatt érik el azt a fejlettségi szintet amit a koránérő fajok születésükkor.

A tejmirigy funkciója, működése:

A tejmirigy módosult verejtékmirigy, funkcionalitását tekintve pedig másodlagos nemi mirigy, mindig páros szerv. Elsődleges feladata az újszülött táplálása. Számuk és elhelyezkedésük állatfajonként különböző. A kutyáknál mellkastól lágyéktájékig helyeződnek és 4-6 pár található belőlük. A tejmirigyek általában mindkét nemen kifejlődnek, de hímeknél csökevényesek. Kutyánál lehet gyéren szőrözött.

Két részre tagolható:

• Csecsbimbó
• Mirigytest: Feltűnő és elődomborítja a bőrt. Alakja, mérete és nagysága fajon belül is változó: függ az állat korától, a mirigy működési állapotától.

A tejmirigy felépítése: Kis öblök taláhatóak bennük, melyek tejcsatornácskákba nyílnak. Ezen medrecskék egy része képes arra, hogy tejet válasszon el. Az öblöcskéket és a tejcsatornákat, olyan sejtek veszik körül, melyek összehúzódásra és elernyedésre (lényegében izomelemek) képesek. A csecsbimbókon záróberendezések találhatók. A bimbók rendkívül gazdagok érzőidegekben, vérellátásuk nagyon jó. A tejelválasztás az ellés után indul meg, addig ugyanis "hormonális zárlat" alatt áll: a sárgatest hormon (progesteron) és egy PRIF (hipofízisben termelődik, gátló hatást kifejtő hormon) nevű hormon gátlása alatt. Ez utóbbi a prolactin kiáramlását gátolja.

A szoptatás kellő ideig, mennyiségben és minőségben történő fenntartásában idegi és hormonális tényezők játszák a fő szerepet.

Milyen hormonális tényezők szükségesek a tejelválasztás kellő ideig történő fenntartásához, illetve minőségének biztosításához?

Prolactin (LtH): A hipofízisben termelődik, feladata, hogy szekrécióra késztesse az öblöcskéket. Ahhoz, hogy a tejellátás folyamatos legyen, szükség van arra, hogy ennek a hormonnak a szintje állandó legyen.

Ösztrogén: A szülést követően ismételten megindul a termelése.

Tiroxin: A pajzsmirigy termeli és mennyiségétől függ az anyatej tejzsír tartalma.

Mineralkortikoidok: A mellékvesekéreg által termelt hormonok, szerepük elsősorban abban áll, hogy az anyai szervezet biztosítani tudja az anyatejben megtalálható nagymennyiségű ásványi anyagot anélkül, hogy saját működése össze ne omoljon.

Oxytocin: Segíti a tej kiáramlását a tejutakból, oly módon, hogy az öblöcskéket körülvevő izomelemeket összehúzódásra készteti. A tej a nagy tejutakba, majd a tejmedencébe ürül, majd szopás (vagy esetleg fejés) hatására kiürül.

Adrenalin: Az oxytocinnal ellentétesen hat, megakádolyozza a tejbeáramlást. Pl. ijedtség hatására le is állhat a tejtermelés.

Milyen idegi tényezők szükségesek a tejelválasztáshoz?

Már a fialást megelőzően nő az öblöcskékben a nyomás, a nyomás és az elválasztás között negatív kölcsönhatás van: a nyomás növekedésével lassul a kiválasztás, sőt rövid időszakokra le is áll. A szopás hatására kiürülnek a mirigy öblöcskéi, ezáltal csökken az öblöcskék nyomása, ami ismételten tejelválasztást eredményez. A csecsbimbó rendkívül gazdag  idegvégződésekben, ezért a szopás során ingerületi állapotba kerülnek bizonyos receptorok, mert a nyomásváltozás ingerli őket. Az ingerület továbbítódik a központi idegrendszerbe és prolactin elválasztásra serkenti a hipofízist.
Ha az anyaállat valamely oknál fogva akadályoztatva van a szoptatásban, akkor néhány napig feszülnek az emlők, majd bekövetkezik az elapadás, vagy rosszabb esetben a pangó tej miatt begyulladnak az emlők. A tejelválasztás az utódok felnevelésével is befejeződik idővel. 

Az anyatej összetétele:

A szopós állat növekedéséhez szükséges összetevőket teljes mértékben tartalmazza. Összetételét tekintve a legkomplexebb mirigyváladék:

• Fehérjék
• Zsírok: Az anyatej színét is meghatározzák, a tejben emulziót képez.
• Cukrok
• Ásványi anyagok
• Vitaminok, immunanyagok: az újszülött életnek néhány hetes védettséget ad a fertőző betegségek ellen, az immunanyagok átadása elsősorban a kolosztrumra jellemző, vitaminokat az anyatejjel is kap.

Az egyes összetevők arányát nagymértékben meghatározza:

• Az állat faja
• Laktációs periódus
• Napszak