Végre eljutotottunk odáig, hogy mindez már nem csak a lakosság alig néhány %-át kitevő állatvédő réteget akasztja ki, hanem az emberek nagy részénél is kicsapja a biztosítékot. Minden fórumot elárasztanak a felháborodott, 'harcba hívó üzenetek', hasonlóan Toepler postaládáját is. Szegény pára minden bizonnyal belefáradt a törölgetésbe, mert most már a levelek is visszapattannak tőle, telefont pedig úgysem vesz fel ezer éve, ugyanis az utóbbi időben nem túl sok baráti beszélgetésben lehetett része. Az őt kamerázó riporter kameráját is szerette volna 'odabaszni'. (Lehet, hogy inkább a saját fejét kellett volna a kismacska helyett a vízbe, most lehet inkább a 'művészurat' fogják 'odabaszni' egy párszor különféle kemény helyekre, a fórumok tanúsága szerint van jelentkező bőven.)
A felháborodás jogos, és nem is sajnáljuk őt az utóbbi idők megrázkódtatásaiért. Tett érte, és meg is érdemelte amit kapott és remélhetőleg ezúttal az igazságszolgáltatás részéről is megkapja végre amit érdemel, nem állunk meg egy felfüggesztett ejnye-bejnyénél, ahol megígértetik vele, hogy többet nem csinál ilyen csúnya dolgot.
Elhatárolódnánk azoktól viszont, akik a családját molesztálják. Saját tapasztalatból tudom, hogy egy családban mekkora felfogásbeli különbségek lehetnek. Lehet, hogy Toeplert már szimplán a macskáért megkenték a nadrágszíjjal a családtagok, de amit kaptak rajta keresztül azért megkockáztatom egész biztosan. Fogadjuk el a tényt: Toepler Zoltán felnőtt ember, aki meghozott egy kegyetlen döntést, megölt egy jobb sorsa érdemes kis lényt. Még ha a családi neveltetésnek betudhatóan is vált volna ennyire kegyetlenné, mivel családunkkal nem hermetikusan elzárva másoktól növünk fel, így egy bizonyos életkor után az embernek nincs többé joga a 'sanyarú gyermekkorra hivatkoznia'. A tetteiért igen is, magának kell, hogy vállalja a felelősséget, mint ahogy teszi ezt minden jóravaló állampolgár. Úgy érzem, hogy ő maga megérdemli a zaklatást és mindazt amit most az átlagembertől kap, de ne keverjük bele a családját. Vagy mi örülünk neki, ha családtagjaink viselt dolgai miatt nem léphetnénk ki az utcára anélkül, hogy ne kellene folyamatosan fenyegetéssel, atrocitásokkal számolnunk? Ugye, hogy nem.
Időközben a honlapja helyére kikerült egy mentegetőzésnek és szánalmas iromány. Reméljük azért könyvet nem fog írni a jövőben, nem hiszem, hogy nagyobb sikere lenne, mint a filmjeivel.
Természetesen azzal tisztában van mindenki, hogy amit Toepler tett az ma már bűncselekmény. Itt nem csupán egy állat értelmetlen meggyilkolásáról van szó, hanem sokkal mélyebb és más területeket is érintő dolgokról.
-
Régóta tény pszichológiai/pszichiáteri körökben, hogy aki állatot képes bántalmazni, az képes ember ellen is fordulni. Én nem is részletezném ezt komolyabban, mert már két nagyon híres pszichiáter mindezt megtette helyettem: http://www.kutya.hu/read.php?u=belso/../0310/12.htm
-
Sajnálatos módon vidéken még mindig bevett módja a nem kívánt almok vízbefojtása (vagy egyéb más kíméletlen módon való elpusztítása). Ez igaz kiskutyákra ugyanúgy. Azzal ha mindezt hagyjuk bemutatni, azzal mindezt sajnos legalizáljuk, mert ezzel az erővel a Mucsaröcsögén élő parasztbácsi is mondhatja majd, hogy hát én kérem 'csak művészkedtem'. Már csak ezért sem szabad hagyni, hogy megússza Toepler, mert ugye a születésszabályozásra ismerünk elfogadott és humánus módszert is, ivartalanításnak hívják. Ha már megtörtént a baj, pedig állatorvosnak lehet állatot véglegesen elaltatni, mert neki van meg az a szaktudása, hogy a lehető legkevesebb szenvedés árán segítsük át az állatot a másvilágra.
Természetesen a felelősség nem áll meg Toepler Zoltánnál, mint rendezőnél. Elvégre díjat is kapott ez a borzalom, mindezt nem kisebb nevek ítélték oda, mint Tímár Péter (rendező, Filmszemle kísérleti- és kisjátékfilm zsűrijének elnöke volt idén februárban), Hartai László (ELTE - Bölcsészettudományi Kar - Filmelmélet, Filmtörténet szak tanára, 2007-ben 'Az év médiatanára' díjat kapta), Gelencsér Gábor ( ELTE-Bölcsészettudományi Kar - Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének Filmelmélet és filmtörténet szakon adjunktus illetve tanár).
Mint láthatjuk e három névből, hogy itt bizony sajnos sokkal komolyabb dolgokról van szó, nem kizárólagosan egy kismacska bestiális meggyilkolásáról. A művész szakmában és a magyar 'filmelit' részéről a jelek szerint legitim dolognak számít a film kedvéért kivitelezett állatkínzás. Márpedig a kisjátékfilmet értékelő zsűri beszélgetésén téma volt a film, és a kismacska a rendező mentetetőzése is itt hangzott el. 'Gyógyíthatatlan beteg volt, másnap úgyis elaltatták volna.' - Ilyet, mint tudjuk csakis és kizárólag állatorvos végezhet el, ugyanis neki van meg az a képessége és tudása, hogy az állatot megfelelő indokkal (!) segítse át az örök vadászmezőkre a lehető legkisebb szenvedés okozásával.
Ugyanis, mint láthatjuk ezek a rendezők, tanárok akik a jövő generáció filmeseit nevelik, hanem a közízlés formálói is végső soron. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mit mondanak ki nyilvánosan. Természetesen miután kitört a balhé, akkor elhatárolódtak mindenkitől és mindentől, sokan még saját maguktól is, és természetesen senki nem tudott semmit az egészről. Mert ekkor már nem is vihar volt egy pohár vízben, hanem ez már kád volt, de az is lehet, hogy úszómedence. Hát nem mindegy ám kéremszépen, ebbe bele is lehet ám fulladni!!
Természetesen egymást követték a magyarázkodások, a különféle nyilatkozatok. Az már kérdéses, hogy hasonlóképp, mint Toepler mentegetőzését, mindezt ki veszi ezután komolyan. Ami a történteken túlmenően elszomorító, hogy nemcsak saját maguknak, hanem a filmes szakmának és magának a Filmszemlének adtak egy jókora pofont. Ezek után kit érdekel, hogy egy film milyen helyezést ért el, hogy ha tudjuk, hogy ilyen emberek díjazzák. Nem lesz nagyobb eszmei értéke, mint egy Való Világos első helyezésnek. Kérdés, hogy vajon a többi filmes mennyire örül ennek és az, hogy pont a saját elitjük gyalázza meg az év legrangosabb hazai filmes rendezvényét. Tessék mondani, igaz az, hogy jövőre emberi haláltusát nézhetünk élő egyenes adásban??
Így látják mások a 'filmet' és azt követQ botrányt, más oldalak cikkei a témában:
A filmművészetért ölték meg a kismacskát (Index)
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/alszent4670/
A rendőrség nyomoz a filmen vízbe fojtott kismacska ügyében
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/macska1108/
A Filmszemle elfojtott botránya - Macska halál vs. apácás önkielégítés
http://www.filmpont.hu/index.php?id=1699&cid=23752
A Film.hu szerkesztQinek állásfoglalása:
http://www.szemle.film.hu/forum_cikk.ivy?artid=5fc5b0b0-29f4-4866-a5e9-fd4f4095c3db
A kísérleti és kisjátékfilm zsűri nyilatkozata
http://www.szemle.film.hu/object.cc2033ce-c563-4f40-9e10-0d19e35a4f64.ivy
Az Álszent fóruma a Film.hu oldalon
http://www.szemle.film.hu/forum_cikk.ivy?artid=5fc5b0b0-29f4-4866-a5e9-fd4f4095c3db
Csatlós Mária (Porcika283), szerkesztQ